Októberi események az óvodában
Rendkívül tartalmas, kalandos és eseménydús heteket tudhatnak maguk mögött óvodásaink. A mögöttünk
álló időszakban a hangsúly a közösségi összefogáson, a mozgáson, a lelki egészségen és kulturális értékeink
mélyebb megismerésén volt.
A Mosoly Világnapja alkalmából intézményünk immár negyedik alkalommal csatlakozott a Mosolygós
Magyarországért Mozgalom országos felhívásához, és egy varázslatos Mosolysétára indultunk. Programunk
célja az volt, hogy valódi örömöt vigyünk a helyiek mindennapjaiba, és mosolyt fakasszunk az emberek
arcára. Nagy örömünkre velünk tartottak a Zalacsányi testvéróvodások is, melynek mi nagyon örültünk.
Sétánk során a gyermekek által nagy gondossággal készített kis meglepetés rajzokat, üzeneteket és színesre
festett kavicsokat rejtettünk el a környékbeli postaládákban. Ezúton is hálásan köszönjük a lelkes
óvodásoknak, a támogató szülőknek és a kollégáknak ezt a csodás, vidám délelőttöt. Külön köszönet a
gyermekek gyönyörű munkáiért és a szülők által felajánlott, alkalomhoz illő „mosolygós” süteményekért,
valamint a rengeteg befektetett energiáért.
Az Állatok Világnapja alkalmából egy rendkívül tartalmas délelőttöt töltöttünk el a Szent György hegyi
állatsimogatóban, ahol a gyerekek közelebbről is megismerkedhettek a különböző háziállatokkal.
Ez a jeles nap óvodánkban jóval több volt egy vidám látogatásnál: kiemelt hangsúlyt fektettünk az
állatvédelem és a felelős állattartás tudatosítására is. Beszélgettünk a gyerekekkel az állatok szükségleteiről,
gondozásáról és védelméről, közelebb hozva hozzájuk az élővilág tiszteletét, hiszen a környezettudatos
magatartás alapjait már most, a legkisebb korban le kell fektetnünk.
Intézményünk egy felhívásra bekapcsolódott az országos Világ Gyalogló Hónap programsorozatába is,
melynek keretében egy kifejezetten komoly és óvodást próbáló gyalogtúrát tettünk az erdőn keresztül
egészen az Óvárig. A gyermekek elképesztő kitartásról és fegyelmezettségről tettek tanúbizonyságot az
egész út során. Hatalmas elismerés illeti a kis túrázókat a teljesítményükért: igazi sportemberként, büszkén
és jókedvűen sétáltak.
Az őszi erdő és táj megfigyelése a legjobb módja annak, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzünk az
évszak változásairól, ezért is megörültünk a meghívásnak és ellátogattunk az Alkotóház gyönyörű
arborétumába egy sétára, ahol rengeteg gesztenyét gyűjtöttünk, melyekből az óvodában hangulatos füzéreket
készítettünk.
Ebben a hónapban színházbérletünk első előadását néztük meg a Balaton színházban. Lázár Ervin
klasszikusát, A Hétfejű Tündér című mesejátékot tekintettük meg. Kerekerdő lakóit – Mikkamakkát,
Bruckner Szigfridet, Ló Szerafint, Aromót, Vacskamatit, Szörnyeteg Lajost és a felejthetetlen Dömdödömöt
– mindannyian ismerjük és szeretjük. A zseniális előadás során kis hőseink olyan alapvető és fontos
értékeket közvetítettek a gyermekek felé, mint az elfogadás, a közösségi összetartozás, a játék lélekmentő
ereje, és mindezek legfőbb alapja: a Szeretet.
Az érzelmi intelligencia fejlesztését szolgáló Boldogságóra programunk keretében ezúttal az optimizmus
gyakorlásának témakörével ismerkedtek meg a gyerekek. Bezzeg Andrea: Tódi törpe varázsszemüvege című
meséjén keresztül megtanulták, hogy ugyanazt a helyzetet többféle nézőpontból is szemlélhetjük. A
foglalkozás végén a gyerekek saját „varázsszemüvegeket” készítettek, amelyek szimbolikusan arra
emlékeztetik őket a mindennapokban, hogy a nehezebb vagy kellemetlen szituációkban is érdemes
megkeresni a dolgok jó oldalát.
Az októberi „Lépten-Nyomon” környezeti foglalkozáson a gyerekek sok-sok játékkal fűszerezve kaptak
izgalmas betekintést az éjszakai állatok – a mogyorós pele, a vaddisznó, az uhu és a denevér – rejtélyes
életébe.
Nagy büszkeséggel számolunk be arról, hogy a nagycsoportos gyermekekkel sikeresen elindítottuk az
Örökségvédelmi Program első fejezetét. Egy puha takaró – mely képzeletbeli „Varázstakaró” – segítségével
izgalmas időutazásra indultunk, és egészen az őskorban találtuk magunkat. Ezen a héten rendkívüli
élményekkel gazdagodtak a gyermekek és mi felnőttek is. Minden tematikus tevékenységünk egy időutazás
volt, mely nagyon sok új dolgot ismertetett meg a gyerekekkel játékos foglalkozásokon keresztül. Molnár
Ildikó színművész velünk tartott ezen az időutazáson, aki lenyűgöző színészi játékával még közelebb hozta a
gyerekekhez a múlt titkait. Ez a különleges program komoly alapozást jelent óvodásaink számára: az itt
megszerzett közös élményekre és ismeretekre a későbbi iskolai tanulmányaik során is magabiztosan tudnak
majd építeni.
Nagy örömünkre és büszkeségünkre októbertől sikerült beépíteni a mindennapi nevelési programunkba a
heti egy alkalommal megtartott angol foglalkozást. A gyerekek Sótonyi Eszter angol tanárnő vezetésével
ismerkedhetnek az idegen nyelv alapjaival. A foglalkozások a legmodernebb korai nyelvoktatási elveket
követik: Eszter néni rengeteg vidám játékkal, dallal és mozgásos elemmel fűszerezi az órákat. Ez a
módszertan biztosítja, hogy az óvodások észrevétlenül, stresszmentesen, a saját mozgásigényükön keresztül
sajátítsák el a szavakat és kifejezéseket, megalapozva a későbbi magabiztos nyelvtanulást.
Ebben a hónapban Németh Nelli születésnapját ünnepeltük. Nelli 5 éves lett. Isten éltesse Őt!







