Élménnyel és vidámsággal indult a 2026/2027. nevelési év, amely izgalmas szakmai programokat és élményeket hozott óvodánk közösségének.
Mielőtt azonban az élmények felidézésébe kezdenénk, szeretnénk hálás köszönetet mondani a Fenntartónknak, az önkormányzat dolgozóinak, a támogatásért és a sok-sok befektetett munkáért, amiért az új nevelési év kezdetére megújították az óvoda udvari játékait és megszépítették a gyerekek környezetét. Bár vannak még olyan udvari játékaink, amelyek felújításra szorulnak, örömmel számolunk be róla, hogy ez a folyamat már elkezdődött, így a jövőben még modernebb és biztonságosabb udvar várja majd a kicsiket.
Az idei évben 9 új kisgyermeket köszönthettünk a csoportunkban: közülük nyolcan kiscsoportosként most kezdték meg az óvodai életet, egy gyermek pedig nagycsoportosként csatlakozott hozzánk. Az intézmény humánerőforrása is változott a nyár folyamán: ezúton is hálásan köszönjük Nagyné Gécs Beáta óvodapedagógus eddigi odaadó munkáját, akitől szeretettel elköszöntünk, s egyúttal nagy várakozással fogadtuk a helyére érkező Pethő Eszter óvodapedagógust. Kívánjuk, hogy érezze nagyon jól magát nálunk!
A legkisebbek beszoktatása a legnagyobb odafigyeléssel, fokozatossággal és végtelen türelemmel történt. Minden gyermek a saját ritmusában és egyéni igényei szerint fedezte fel az új környezetet, ami komoly szakmai érzékenységet és összehangolt munkát kívánt meg az óvodapedagógustól és a dajkától egyaránt. A kicsik rendkívül aranyosak, és büszkén mondhatjuk, hogy máris egy igazán jó, összetartó kis csapat alakult ki.
Szeptemberben megtartottuk az első szülői értekezletet is. A megjelent szülőkkel részletesen átbeszéltük az év során tervezett programokat, és sikeresen megválasztottuk a Szülői Munkaközösség tagjait. Ezúton is köszönjük a családok aktív részvételét és támogató együttműködését!
Óvodánkban idén is kiemelt szerepet kap a gyermekek egészségügyi és pedagógiai támogatása. A védőnő már meg is látogatott bennünket, és elvégezte a kötelező szűréseket, valamint a nagycsoportosok logopédiai és pedagógiai felmérése is megtörtént.
Nagy örömünkre ebben a nevelési évben Dobi András fejlesztőpedagógus, mozgásterapeuta és mesterpedagógus szakértő hetente tart speciális foglalkozásokat a nagy- és középső csoportosok részére. Emellett folytatódnak a szülők körében is rendkívül népszerű délutáni fakultatív néptáncfoglalkozások, valamint a Molnár Ildikó színésznő által vezetett drámapedagógiai alkalmak. A környezeti nevelést gazdagítva elindultak a „Lépten-nyomon” foglalkozások is, amelyeken Aczél Gergely biológia szakos tanár vezeti be a gyermekeket a természet rejtelmeibe.
A mögöttünk hagyott hetek bővelkedtek rendkívüli pillanatokban. Hatalmas szenzáció volt, amikor ellátogatott hozzánk Foki, a híres törpeszamár és fiatal gazdája, Bettina, akik éppen gyalogosan járták körbe a Balatont. A gyerekek csillogó szemekkel, óriási lelkesedéssel fogadták a négylábú vándort, akit meg is simogathattak. Foki végtelenül szelíd és barátságos volt, türelemmel fogadta a sok-sok szeretetet.
Kulturális élményekből sem volt hiány: a Táncpanoráma keretében megtekintettük a Pinokkió című előadást, ahol az emberré lett fabáb kalandos története a táncszínház kifejező ereje által elevenedett meg, fontos útravalót adva a gyermekeknek arról, mit jelent embernek lenni és maradni. Emellett a Básty Lajos
Közösségi Házban a Holdfű Színház előadásában a Hattyúfivérek című bábelőadást is megnéztük, amely a testvéri szeretet gyönyörű példáját állította a kicsik elé.
A legutóbbi környezeti foglalkozásunkon a „Láthatatlan rovarvilág” titkait kutattuk. Egy kicsit közelebbről, valóságos „bogárszemmagasságból” vizsgáltuk meg az udvar fűszálainak rejtett életét és a fák lombjait. A gyerekek nagyítóval a kezükben lesték meg a parányi élőlényeket, miközben megtanulták, hogy a legkisebb teremtménynek is fontos feladata van a természetben, így gyakoroltuk az óvatos, figyelmes közlekedést is.
A napokban nagy örömmel indítottuk el az Erdők hetét. A tematikus hetet Botond és Koppány anyukája
dr. Horváth Eszter erdőmérnök nyitotta meg, akinek szakértelméért és kedvességéért külön hálával tartozunk. Az ő segítségével, játékos és interaktív élménypedagógia keretében ismerkedtünk meg az erdei állatok élőhelyeivel, az őszi termésekkel, valamint az állatok által hátrahagyott nyomokkal.
A szellemi és fizikai programok mellett a lélek ápolására is időt fordítunk: elkezdtük a gyerekekkel a Boldogságfokozó foglalkozásokat. A nagyobbaknak már ismerős volt a „Hála” témaköre, de a legkisebbeket is sikerült gyorsan motiválni. Közösen megbeszéltük a hála fogalmát, és mindenki elmondhatta, kinek és miért hálás. A szívmelengető válaszokból egy gyönyörű „Hálakertet” varázsoltunk a csoportszobába, ahol megismertük a Hála virágát is.
A dolgos mindennapok mellett a közös ünneplésre is szakítottunk időt: nagy szeretettel köszöntöttük Varga Annabellát, aki a napokban ünnepelte a 4. születésnapját. Isten éltesse őt sokáig!
Végezetül szeretnénk hálás szívvel megköszönni Nelli szüleinek Németh Zoltánnak és Németh-Balassa Boglárkának azt a kedves és figyelmes meglepetést, amellyel a csoportot egy finom fagyizásra invitálták a Várkávézóba – a gyermekek hatalmas örömmel fogyasztották el a finomságot, igazi vidám pillanatokat szerezve az egész közösségnek.
Ezzel a sokszínű, vidám és tartalmas kezdéssel magabiztosan és nagy örömmel nézünk a 2026/2027. nevelési év további feladatai és közös élményei elé.







