Januári beszámoló

Vidáman és szép reményekkel vágtunk neki az új évnek óvodánkban. Az első napokban még a téli szünet élményei voltak a középpontban: a gyerekek lelkesen mesélték kalandjaikat, és örömmel hallgattuk, milyen sok szép pillanatot éltek át családjaikkal. A hónap igazi ajándéka azonban a rég nem látott, vastag fehér hó volt, amely mindenkit kicsalogatott a szabadba. A gyerekek szánkóztak, hóvárat és hóbunkert építettek, és teljes szívvel kihasználták a tél minden örömét.

Nevelésmentes munkanapunkon a szakmai megújulásé volt a főszerep. Varga Sándor segítségével átismételtük a munkavédelmi szabályokat, Ihász István pedig a HACCP ismereteket és a közegészségügyi előírásokat frissítette fel számunkra. A nap végére mindenki sikeres vizsgát tett, és tanúsítványt kapott.

Megtartottuk féléves szülői értekezletünket is, ahol ismertettük az előttünk álló programokat és közös terveket. A szülők egy különleges előadást is meghallgathattak: a Lovassy László Gimnázium tanára, Bertha Orsolya ifjúsági coach és tehetségmentor „Mi lesz a boldog óvodásból? – Hogyan segítsem szülőként a gyerekem harmonikus fejlődését?” címmel tartott inspiráló, gondolatébresztő prezentációt. Bízunk benne, hogy sok értékes útravalót tudtunk átadni a családoknak.

A Magyar Kultúra Hetén hagyományainkhoz híven idén is örömmel vártuk a bátor, lelkes szülőket, hogy meséléssel, bábozással, tánccal vagy énekkel örvendeztessék meg a gyerekeket. Mácsai Zenke és szülei előadásában a „Hogyan nőtt nagyra az égbolt?” című papírszínház-mesét láthattuk. Hálásan köszönjük nekik, hogy vállalták a szereplést – a gyermekek csillogó tekintete mindent elárult. A mese után közös körjáték zárta a programot. Reméljük, jövőre még több vállalkozó kedvű szülő csatlakozik majd ehhez a szívet melengető hagyományhoz.

Molnár Ildikó drámapedagógiai foglalkozása is különleges élményt nyújtott: egy „csendes könyv” lapjai nyíltak ki előttünk, és a képekből mozdulatok, gesztusok, hangok születtek. A gyerekeknek ki kellett találniuk, milyen szereplő bújt meg az eljátszott jelenet mögött. Volt itt titokzatos lény, vicces figura és néhány egészen meglepő ötlet is. A gyerekek felszabadultan, sok nevetéssel játszottak, miközben észrevétlenül fejlődött a kifejezőkészségük és az együttműködésük.

A „Lépte-Nyomon” környezetfoglalkozáson – melynek témája a természet körforgása volt – a gyerekek játékos formában ismerkedtek meg a természet működésével. Sok érdekes felfedezés született, és a tanulás élménnyé vált számukra.

Az év első hónapja így egyszerre volt élményekben gazdag, szakmailag megerősítő és közösségépítő. Lelkesedéssel tekintünk a folytatás elé.

Januárban a következő gyermekek születésnapját ünnepeltük: Mácsai Zenke 4 éves lett, Barna Rozina és Horváth Hanna 5 éves lett, Németh Benedek 6 éves lett. Isten éltesse Őket!

Scroll to Top