Októberben történt

🍁 Október havi beszámoló

Az október óvodánkban különösen gazdag volt élményekben, ünnepekben és tanulságos programokban. A gyerekek minden héten új kalandokban vehettek részt, miközben játékosan tanultak a világról, egymásról és önmagukról.

A Mosoly Világnapján ünnepélyesen felavattuk a Mosolygós Óvoda táblát. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a Balaton környéki települések közül egyedüliként részesültünk ebben az elismerésben.

A Mosolygós Magyarországért Mozgalom által adományozott cím azt jelzi, hogy közösségünk kiemelkedően támogatja a pozitív emberi megnyilvánulásokat, az együttérzést, a kedvességet és a jókedvet. Az ünnepségen részt vett Pupos Ferenc alpolgármester, aki elismeréssel szólt az óvodánkban folyó nevelőmunkáról. Nagy örömünkre a Zalacsányi testvéróvodánkból is sokan érkeztek, hogy velünk ünnepeljenek. A mozgalom működtetője, Farkas Éva is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. A gyerekek szivárványos esernyőkkel adtak elő egy vidám mosolytáncot, majd egy megható verset mondtak a mosoly erejéről. Az udvaron közösen elültettük a Mosolyfánkat. A programot egy közös séta követte a várba, „Mosollyal a békéért” feliratú molinókkal. A gyerekek útközben apró figyelmességeket dobtak a postaládákba, hogy mosolyt csaljanak az arcokra. A várban mosolygós sütemények és szendvicsek várták a résztvevőket, amelyeket jó hangulatban közösen fogyasztottunk el. Ezúton is szeretnénk megköszönni a szülőknek, hogy aktív részvételükkel hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen szép és emlékezetes napot tölthettünk együtt.

Októberben elindult színházbérletünk programsorozata a Balaton Színházban. A gyerekek nagy izgalommal várták a Pán Péter című darabot, amely varázslatos világával és kalandos történetével teljesen elbűvölte őket. A klasszikus gyermekirodalom egyik halhatatlan remekéről van szó. Ez a mese azért marad örök klasszikus, mert a minden emberben kitörölhetetlenül megbúvó, élő vágyat testesíti meg: a visszavágyást a gyermekkor csodákkal, kalandokkal teli világába.

A hónap során drámapedagógiai foglalkozáson is részt vettek gyermekeink, Molnár Ildikó vezetésével. A „meseszövés” és játékos történetalkotás során a gyerekek szabadon alkothattak, új világokat teremthettek. Ez a tevékenység nemcsak a kreativitásukat fejlesztette, hanem az együttműködést, a kommunikációt és az önkifejezést is erősítette.

Október 4-én, az Állatok Világnapja alkalmából óvodásainkkal ellátogattunk a Szent György-hegy lábánál található állatsimogatóba. A gyerekek izgatottan várták ezt a napot, hiszen testközelből ismerkedhettek meg különféle háziállatokkal. A program során a kicsik megfigyelhették, megsimogathatták és etethették is az állatokat – kecskéket, nyuszikat, bárányokat, pónikat és barátságos szamarakat. A közvetlen találkozás nemcsak örömteli élményt jelentett számukra, hanem segítette az állatok iránti szeretet és felelősségtudat kialakulását is.

A természet közelsége, a friss levegő és az állatokkal való játék igazi feltöltődést jelentett mindannyiunk számára.

Ez a nap is megerősítette bennünk, hogy az élményszerű tanulás és a természetközeli tapasztalatszerzés mennyire fontos a gyermekek fejlődésében.

A” Lépten- Nyomon” környezetismereti foglalkozáson a „patás pillanatok” elnevezésű program során a gyerekek játékos és élményszerű módon ismerkedhettek meg a szarvasfélék és a páros ujjú patások családjával. A gyerekek érdeklődve hallgatták a mesébe szőtt ismereteket, és sok új kérdést is megfogalmaztak – jelezve, hogy a természet iránti kíváncsiságuk egyre csak nő.

A cél, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek az állatvilághoz, és már kisgyermekként megtapasztalják, milyen fontos a környezetünk védelme és az élőlények tisztelete.

Októberben egy kellemes őszi sétán vettünk részt az Alkotóház arborétumában. A természet közelsége, a színesedő lombok látványa és a friss levegő mindannyiunkat elvarázsolt A séta során a gyerekek megfigyelhették, hogyan változnak a fák levelei az ősz beköszöntével: a zöldből sárga, narancs és vörös árnyalatokba öltöztek a lombok. A természet megfigyelése mellett lelkesen gyűjtöttünk őszi terméseket – makkot, gesztenyét, tobozt.

Ez a program nemcsak a természet iránti érzékenységet és kíváncsiságot erősítette, hanem lehetőséget adott a mozgásra, a közös élményekre és az őszi évszak szépségeinek felfedezésére is.

Októberben ismét megtartottuk a Boldogságórát, amelynek havi témája az optimizmus volt. A foglalkozás célja az volt, hogy a gyermekek megtapasztalják a pozitív gondolkodás, a derű és a remény erejét – mindazt, ami segít a nehézségek leküzdésében és a világ szebb megélésében. A gyerekekkel közösen varázsszemüveget készítettünk, amelynek szimbolikus jelentése mélyen megérintette őket: ha ezt a szemüveget felveszik, minden színesebbnek, szebbnek és barátságosabbnak tűnik. Ez a játékos eszköz segített megérteni, hogy a világ attól is függ, hogyan nézünk rá – és hogy a pozitív látásmód tanulható, fejleszthető.

Októberben Németh Nelli születésnapját ünnepeltük. Nelli betöltötte a 4. életévét! A születésnapos gyermeket közösen köszöntöttük, énekkel, jókívánságokkal! Isten éltesse Őt!

Scroll to Top