2025 Januárban történt

„Jön Január, megy Január, kinek-kinek kedvébe jár”

A jóleső és pihentető karácsonyi ünnepek után mindenki feltöltődve, frissen és vidáman érkezett vissza az óvodába. A gyermekek alig várták, hogy elmesélhessék élményeiket. A szünet után a visszaszokás zökkenőmentesen zajlott, hamar megtalálták a barátokat és örömmel játszottak együtt. Megtartottuk a féléves szülői értekezletet, melyen a szülők az elmúlt időszak tapasztalatairól és a tervezett programokról, elképzelésekről kaptak tájékoztatást. Januárban is igyekeztünk a gyerekeket színes, érdekes tevékenységeken keresztül maradandó élményekhez juttatni. Óvodánkban már „jó gyakorlat”, hogy megrendezzük a Magyar Kultúra Hetét, melyen a szülők is részt vesznek. Az idén is büszkék lehetünk a gyermekekre és a szülőkre, hiszen tartalmas előadásokkal örvendeztették meg a gyermekeket. Köszönjük szépen a diavetítést és a közös táncot Németh Soma és Németh Nelli anyukájának, a meseolvasást Kóbor Dorka anyukájának, szintén meseolvasást Töreky Ádám anyukájának és apukájának, valamint Mészáros Kristóf anyukájának saját óvodás élményéről megírt élvezetes előadását. Reméljük jövőre még többen jelentkeznek és teszik színvonalassá a már hagyományos hetünket.

Azon a napon, amikor vékony hóréteg hullott, kihasználtuk a lehetőséget és a gyerekekkel kiélveztük az udvaron a hóesést. A gyerekek kicsike hógolyókat gyúrtak, hóemberhez azonban már nem volt elég mennyiségű hó. A gyerekek lelkesedése azonban a csoportszobákban sem volt kisebb és gyurmából formáztunk hóembereket. Januári hónapunk a téli madáretetés jegyében telt, minden csoportban megbeszélték az óvó nénik a gyerekekkel, miért és hogyan kell gondoskodni a madarakról és mivel lehet őket télen etetni. Készültek madáretetők is, melyet a szabadba helyeztünk és madáreleséggel folyamatosan pótoljuk. Gergő bácsi most is tartott nálunk játékos környezet foglalkozást, melynek témája volt a rovarok csodálatos átváltozása, bebábozódása.

Egy igazán tartalmas és jó hangulatú nevelésmentes napot tartottunk, melynek meghívott vendég előadója volt Farkas Éva a Mosolygós Magyarország megalapítója és működtetője. Elindult egy új kezdeményezés, melynek a mi óvodánk az úttörője! Testvéróvodai kapcsolatot hoztunk létre a Zalacsányi Csány László óvodával, mely megállapodást ünnepélyes keretek közt aláírtuk és egyben ezzel egy Mosolylánc első gyöngyszemét „fűztük fel”, mindezt tettük a gyermekekért, hogy megismerhessék egy másik település óvodáját, hagyományait, értékeit. Tervezzük közös programok létrehozását és a szülőket is szeretnénk bevonni ebbe. Erre a napra meghívtunk mindenkit, akinek kapcsolata van az óvodánkkal. Megtisztelt minket Balassa Dániel polgármester úr, Dömötöri Józsefné iskolaigazgató, Németh Andrea igazgató- helyettes, Verő Katalin tanító néni, Vadász Zsuzsanna Rózsakó Óvoda igazgató, Kamon Szonja humánpolitikai előadó, Horváth Erzsébet élelmezésvezető, Bogdán Viktória védőnő, Horváth Orsolya szülői munkaközösség tagja, Barna-Magocsa Enikő szülő és természetesen a Zalacsányi óvoda dolgozói. Mindenki ott volt, aki bármilyen értéket, munkát képviselt a pozitívabban, tudatosabban gondolkodó jövő generációjának kinevelésében. Megálltunk pár órára és beszélgettünk, ismerkedtünk, közel engedtük magunkat egymáshoz, rácsodálkoztunk egymás értékeire. Ahhoz, hogy gyermekeink szárnyalni tudjanak erős gyökerekre van szükségük, mi ezt szeretnénk nekik átadni.
Születésnaposaink ebben a hónapban: Barna Rozina 4 éves lett, Németh Benedek 5 éves lett és Noszlopi Ádám 6 éves lett! Isten éltesse Őket!

Scroll to Top